Vallási felekezetek

Település:
Budapest, 16. kerület


Rákosszentmihály-Sashalom Református templom


Gyülekezetünk legfőbb célja, hogy minél többeket arra segítsünk el, hogy személyes kapcsolatba kerülve a Szentháromság Istennel, Krisztusban bűnbocsánatot, új életet, örök üdvösséget nyerjenek. Központi értéknek tartjuk a Krisztusi jellemet, amely egy érési folyamat során formálódik ki a megtért emberben a Szentlélek munkája által, és egy másokért élő, szolgáló szeretetben nyilvánul meg. Ebben az életváltozási folyamatban, növekedésben, és ezzel együtt az alábbi hat alapvető szükségletünk betöltésében nyújt segítséget gyülekezetünk.

A századfordulón a helybeli reformátusok Rákospalotára jártak gyülekezeti alkalmakra. 1901. augusztus 11-én érett meg a helyzet, hogy önálló gyülekezetté formálódjanak, amikor Benkő István rákospalotai lelkész vezetésével "értekezleti gyűlést" tartottak és megállapították, hogy 380 református lélek igényli a fiókegyházközséggé alakulást. Ezt egyhangúlag elhatározták és a rákospalotai gyülekezethez, mint anyaegyházközséghez való csatolásukat kérték az illetékes egyházi hatóságoktól.

       Megválasztották a nyolctagú presbitériumot, az első gondnok Karácsony Lajos lett. Kérést intéztek a tanügyi hatóságokhoz, hogy a református gyermekek számára legyenek hittanórák az elemi iskolákban. Intézkedtek a Rákosszentmihályon tartandó istentiszteletek rendjéről, amelyeket a mai Árpád utca egyik házában bérelt helyiségben tartottak. Megindult a gyűjtés terítők és kegytárgyak vételére is, melyben élen járt Hetessy Sándorné, aki úrasztali terítőt ajándékozott.

A gyülekezet fejlődését mutatja, hogy 1903-ban missziói egyházközséggé nyilvánították, Csömör, Rákosliget, Cinkota és Mátyásföld szórvánnyal. Összesen 891-en tartoztak ide.

A templomépítési álom 1927. augusztus 1-vel elindult a megvalósulás felé, ezen a napon megjelentek a templomtelken az építő munkások. 1928. április 1-én presbiteri díszülést tartottak, amikor a jelenlegi orgona helyén elhelyezték az alapító okiratot. Árkay Aladár terveit fogadták el, aki a magyar (erdélyi) népi romantika stílusában svájci építészeti elemek beépítésével tervezte meg az épületegyüttest. Az architektónikus kiképzés művészien és olcsón megoldható volt. Az épület monumentális, de festői hatást nyújtott. A hozzá épített 18 méter magas torony a Gellért-heggyel egyvonalban van. Harangjai 1928-ban születtek a Pesterzsébeti Harangművek RT. öntödéjében. 580 és 280 kg-osak. A gyülekezeti ház 1929-re megépült, de az egyházközség állandó pénzhiánnyal küszködött.

1940-ben a Rieger cégtől a ma is használatos orgonát megrendelték. A gyülekezet élete kivirágzott és egyre erőteljesebb lett. Meg kell említenünk a 907. Károli Gáspár Cserkészcsapat működését, mely 1925-ben alakult és sok nehéz sorsú, szegény gyermek nevelését és foglalkoztatását vállalta fel. A második világháború nem végzett nagy pusztítást az épületben, a károkat rövid időn belül helyrehozták. 1946. jelentős eseménye volt a Mátyásföld-Árpádföld-Cinkotai Egyházközség különválása. Hörömpő Dezső szolgálatát 1955. december 1-ig - nyugdíjba meneteléig - a hűség, a lekiismeretesség és a buzgóság jellemezte. A 60-as évek derekán egy nagy vihar pusztítása miatt az épületen teljes külső felújítás történt. A 70-es évek elején kisebb állagmegóvási munkákat végeztek, rendbe hozták a tanácstermet, és a földszinti szolgálati lakást megújították. 1974-ben templomfestést és mázolási munkákat végeztettek el. A lelkipásztorok a diktatúra által takaréklángra állított egyházi élettel azonban nem voltak elégedettek. Egyre nagyobb teherként nehezedett rájuk a felnövő fiatal nemzedék istentelensége. A 70-es évek közepétől elkezdodött az ifjúság evangélizálása. Isten kegyelmébol az évtized második felében új lelki ébredés szele fújt át a tájon.

Budapest Rákosszentmihály-Sashalmi Református Egyházközség

Kertész Péter lelkész

1161 Budapest, Budapesti út 82.

Telefon: 06-1-403-5900
Fax: 06-1-401-0989

E-mail: iroda@refsashalom.hu

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »